Ismét változnak az adótörvények, 2013. április 8-án az Országgyűlés elfogadta az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló törvényt, mely több adójogszabályt is módosított.

Látvány-csapatsport támogatásának adókedvezménye

A változások közül az egyik legjelentősebb, a sporttámogatás adókedvezményét érintő módosítás.  Amint arról már korábbi híreink köztbeszámoltunk, a sportszervezeteket támogató cégek a 2013/ 2014-es támogatási időszaktól kezdve ún. kiegészítő sportfejlesztési támogatást lesznek kötelesek fizetni szponzori vagy támogatási szerződés keretében.

  • A kiegészítő támogatás tulajdonképpen a támogatáson felül realizált többletadókedvezmény 75%-a, amelynek elszámolása már nem minősül a vállalkozás érdekében felmerülő költségnek, így tehát a támogató cégek, amelyek eddig 100 egység támogatásra vetítve 10-19 egység további megtérülést realizálhattak attól függően, hogy milyen kulccsal fizették társasági adójukat, a következő támogatási időszaktól kezdve már csak 2,5–4,75 egységet tudnak majd így érvényesíteni.
  • Az eredeti javaslatban nem volt egyértelmű, hogy a kiegészítő sportfejlesztési támogatást a támogatott szervezet, vagy az országos sportági szakszövetség felé kellene megfizetni, de a végleges törvényszöveg alapján a szakszövetség lesz a kiegészítő támogatás jogosultja, illetve ha az eredeti támogatást sportköztestület kapta (pl. Magyar Olimpiai Bizottság), akkor a kiegészítő sportfejlesztési támogatást is ugyanennek a sportköztestületnek kell utalni.
  • Az eredeti javaslattal szemben a végleges törvényszöveg nem írja elő,hogy a támogatás, illetve kiegészítő sportfejlesztési támogatás pénzügyi teljesítése adóhatóságnak történő bejelentésére vonatkozó 8 napos határidő jogvesztő lenne, azonban a bejelentés elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének a törvény szerint nincs helye.

Általános forgalmi adó

  • A jövőben adómentes lesz az olyan személygépkocsi értékesítése is, amely beszerzéséhez nem kapcsolódott ugyan előzetesen felszámított adó, de ha kapcsolódott volna, azt nem lehetett volna levonni.
  • A módosítás beemeli a használatbavételre jogosító hatósági engedély mellé az ún. „használatbavétel tudomásulvételi eljárást” az ingatlanértékesítéshez kapcsolódó adózási szabályokba, valamint az építési telek és az építési terület fogalmi szinten meghatározásra kerül.

Személyi jövedelemadó

  • Új jogcímmel egészül ki a kedvezményes közteher mellett adható béren kívüli juttatások köre.  Béren kívüli juttatásnak fog minősülni a munkáltatói tag által az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakba célzott szolgáltatásra befizetett összegből az a rész, amely évente nem haladja meg a pénztártag alkalmazottak száma és a minimálbér szorzatát.  A célzott szolgáltatás a magánszemély szempontjából adómentes és nem kell figyelembe venni az 500 ezer forintos keret számításánál.

Illeték

  • A lakás-előtakarékossági szerződés alapján történő vagyonszerzés mentes lesz az öröklési- illetve az ajándékozási illeték alól.
  • A módosítás beemeli a használatbavételre jogosító hatósági engedély mellé az ún. „használatbavétel tudomásulvételi eljárást” az illetékszabályokba.

Egyéb adók

  • A játékkaszinó játékadója – ideértve a játékkaszinóban üzemeltetett pénznyerő automatát is – sávosan kétkulcsossá válik: 10 milliárd forintig 30%, 10 milliárd forint fölött pedig 10% lesz az adó.
  • Az energiaellátók jövedelemadója csökkenthető lesz a bányajáradék összegével, maximum 1,5 milliárd forintig.
  • A cégautóadó alanyává válik a személygépkocsi üzembentartóként nyilvántartott, tartós bérletbe vevője, annak érdekében, hogy a cégautóadó és a gépjárműadó alanya ugyanaz legyen, és a cégautóadóból a megfizetett gépjárműadó levonható legyen (azokban a bérleti szerződéses jogviszonyokban kell az új szabályokat alkalmazni, amelyek 2013. június 30-át követően lépnek hatályba.)
  • Enyhülnek a jövedéki törvény üzletbezárási szankcióra vonatkozó rendelkezései.
  • A biztosítási ügynöki tevékenységet végző vállalkozások is bejelentkezhetnek a kisadózó vállalkozások tételes adójának hatálya alá.
  • A kisvállalati adó szerinti adózást egész évben választani lehet, és a bejelentés annak megtételétől számított 30 napos, jogvesztő határidőn belül visszavonható.
  • Nem keletkezik pénzügyi tranzakciós illeték-fizetési kötelezettség az ún. PSP modellben működő elektronikus fizetési szolgáltató fizetésközvetítésre fenntartott fizetési számla terhére megvalósított fizetési műveletek esetén. Azonban a Posta Elszámoló Központot működtető intézmény útján kezdeményezett készpénzbefizetés esetén nemcsak a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatójának átutalt összeg, hanem a közvetlenül a kedvezményezett részére fizetett, átutalt összeg is illetékalapot képez.

Adóügyi együttműködés

  • Az európai közösség adóügyi együttműködési szabályainak alkalmazására vonatkozó V. fejezete kikerült az Art-ből, és az újonnan elfogadott törvényben kerül szabályozásra.