Módosult a transzferár dokumentációs rendelet

A transzferár-nyilvántartás készítésének szabályait módosító javaslatok (az erről szóló korábbi cikkünk itt olvasható) kisebb-nagyobb változtatásokkal elfogadásra és kihirdetésre kerültek 2013. június 18-án. A 20/2013. (VI. 18.) NGM rendelet által meghatározott módosítások 2013. június 21-ei hatállyal már életbe is léptek, és a társaságok döntése alapján akár már a 2012. évi transzferár dokumentációk elkészítésekor is alkalmazhatók.

Az alábbiakban röviden összefoglaltuk, hogy az elfogadott módosítások alapján a szabályok hogyan változnak.

  • Amennyiben az összevonható szerződések alapján történő teljesítések értéke szokásos piaci áron nem haladja meg az 50 millió forintot az adóévben, akkor azokkal a szerződésekkel kapcsolatban ezentúl nem kell transzferár-nyilvántartást készíteni. (A korábbi előírások értelmében az 50 millió forintos értékhatárt a szerződés megkötésétől az adóév utolsó napjáig kellett kiszámítani és figyelembe venni a transzferár dokumentációs kötelezettség teljesítésekor, így ennek a módosításnak a bevezetése egyértelműen egyszerűsítéssel jár a társaságok számára.)
  • A módosítás értelmében az 50 millió forintos értékhatár, illetve az alacsony hozzáadott értékű szolgáltatásokkal kapcsolatban meghatározott értékhatárok megállapításánál, ha a kapcsolt felek közötti teljesítés értéke külföldi pénznemben kifejezett, akkor általános esetben az ellenértéket a társaságoknak a könyvviteli elszámolások során alkalmazott árfolyam alapulvételével kell forintra átszámítaniuk. (Abban a speciális esetben, ha a társaság a könyvvezetését konvertibilis devizában vezeti és a kapcsolt ügylet ellenértéke külföldi pénznemben kifejezett, akkor az MNB hivatalos, az adóév utolsó napján érvényes devizaárfolyamát kell használni a forintra történő átszámításhoz.)
  • A szabályok módosításával egyértelműsítésre került, hogy amennyiben harmadik független fél szolgáltatásnyújtása, termékértékesítése kapcsán költségek átterhelése több kapcsolt fél részére is történik, akkor az alkalmazott allokációs kulcs szokásos piaci jellégének alátámasztása érdekében a transzferár- nyilvántartás elkészítése kötelező a kapcsolt társaságok számára.

Az alacsony hozzáadott értékű, csoporton belüli szolgáltatások tekintetében a következő módosítások léptek életbe:

  • Ilyen jellegű szolgáltatásnak kizárólag a PM Rendelet 1. számú mellékletében felsorolt szolgáltatások minősülnének. (A mellékletben szereplő szolgáltatás-csoportok [pl. információs-technológiai szolgáltatások, ingatlanügyletek] nem kerültek módosításra, azonban az egyes csoportokon belül felsorolt szolgáltatások a módosítások következtében kibővültek, így több szolgáltatás-típus esik bele az egyes szolgáltatási csoportokba, mint korábban.)
  • Az alacsony hozzáadott értékű, csoporton belüli szolgáltatások esetében szokásos piaci haszonkulcsnak az ellenőrzött ügylettel érintett kapcsolt fél által alkalmazott haszonkulcs, de legfeljebb a 3% és 10% közötti tartományba eső haszonkulcs minősülne. (A korábbi szabályok alapján a szokásos piaci haszonkulcs a 3% és 7% közötti tartományba eső haszonkulcs.)

A korábbi jogszabálytervezet egyik legjelentősebb, és legtöbb vitát kiváltó módosító javaslatát, az adatbázisok alkalmazásával kapcsolatos előírásokat a hatályba léptetett módosítások végül nem tartalmazzák.Ahogy korábban azt megírtuk, mivel a javaslat által meghatározott szűrési lépéssorozatnak kizárólag az AMADEUS adatbázis felelt volna meg, a javaslat elfogadásával jóval költségesebbé vált volna a transzferár-nyilvántartások elkészítése.