Budapest, 2018. szeptember 4.– Tovább erősíti kelet-európai jelenlétét az Andersen Global, a nemzetközi szervezet Magyarország legnagyobb független adótanácsadó vállalatával lép együttműködésre. 

A budapesti székhelyű OrienTax együttműködési megállapodást kötött az Andersen Global szervezetével, ezzel megalapozva az Andersen jelenlétét az országban és megnyitva az utat a további bővülés előtt a régióban. Az Andersen Global már korábban megkezdte tanácsadói tevékenységét Kelet-Európában egy lengyelországi együttműködő partnere révén, emellett pedig erős jelenléttel bír Közép- és Nyugat-Európában egyaránt.

„Az OrienTax mindkét vezetője dolgozott az Arthur Andersennél, ezt követően más Big Four tanácsadó cégnél, így pontosan tudatában vannak annak, milyen rendkívül fontos az a kultúra, amit ügyfeleink és munkatársaink felé képviselünk” – mondta el Mark Vorsatz, az Andersen Global elnöke és az Andersen Tax vezérigazgatója. Hozzátette: „Nagyon alaposan megvizsgáltuk a magyarországi adótanácsadási piacot és egyértelművé vált, hogy az OrienTax a legjobb választás az Andersen számára. A Közép- és Kelet-Európában kiépítendő üzleti hálózatunk szempontjából nagyon fontos Magyarország. Úgy gondoljuk, hogy az OrienTax csatlakozása egy nagyszerű lépés, és izgatottak vagyunk, hogy a közösségünk része lesz ez a kiváló csapat.”

A Radnai Károly és Székely György partnerek által vezetett OrienTax a legnagyobb független adótanácsadó cég Magyarországon, amelynek ügyfélköre nagy reputációval bíró nemzetközi, valamint magyar tulajdonban lévő közép- és nagyvállalatokból áll. A társaságot az iparág vezetőjeként tartják számon, ügyfelei között pedig számos szektor – többek között a gyógyszeripar, az energiaipar, a mezőgazdaság, a pénzügy, valamint a telekommunikáció és technológiai ipar – prominens szereplője megtalálható. Az OrienTax emellett különleges szakértelemmel rendelkezik a sport és filmipari adótanácsadás területén.

„Mindig is célunk volt, hogy ügyfeleink számára globális megoldásokat tegyünk elérhetővé, még pedig olyan nemzetközi jelenléttel bíró partner bevonásával, mely mind a szolgáltatásnyújtás, az ügyfélkiszolgálás minőségét tekintve, mind a szervezeti kultúrát illetően a lehető legközelebb áll az OrienTax által képviselt értékekhez. Így az Andersenhez való csatlakozást nagyszerű lehetőségnek tekintjük, hiszen biztosak vagyunk abban, hogy a csoport tagjaként továbbra is fenntartható az a magas szakmai színvonal és a tökéletességre való törekvés, mellyel ügyfeleink bizalmát elnyertük, melyet megszoktak és továbbra is elvárnak tőlünk” – jelentette ki Radnai Károly.

„Az Andersent hosszú és igen gazdag története során az adótanácsadás és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások legjobbjaként ismerte el a piac. Nagy örömünkre szolgál, hogy tagjai lehetünk ennek a csoportnak, amely globális hálózatát azzal a céllal építi, hogy tevékenysége messze túlmutasson az adótanácsadó cégektől hagyományosan elvárt szerepkörön” – tette hozzá Székely György.

Az Andersen Global egy jogilag önálló, független adózási- és jogi szakértő tagvállalatokból álló globális szövetség. Az Andersen Tax LLC által 2013-ban alapított Andersen Global jelenleg világszerte 111 helyszínen több, mint 3.500 szakértővel rendelkezik a tagvállalatai és együttműködő cégei révén.