Filmtámogatás – 30%-ra emelkedik a filmes adókedvezmény!

UPDATE: Az Európai Bizottság 2018. július 11-i határozatával jóváhagyta a magyarországi filmszakmai támogatási program módosítását. A magyar filmtámogatási program 2024. december 31-ig történő meghosszabbítása mellett a Bizottság azt is elfogadta, hogy a magyarországi filmalkotások gyártási költségeinek közvetett (adókedvezmény formájában nyújtott) támogatása 25%-ról 30%-ára emelkedhessen. Az Országgyűlés 2018. július 20-án el is fogadta a mozgóképről szóló törvény és a társasági adóról szóló törvény vonatkozó módosításait, és így tovább javulhat Magyarország versenyképessége a filmipar területén. A módosítás a támogatást nyújtó adózók által igénybe vehető adókedvezmény mértékét és kapcsolódó szabályait nem érinti.

A filmgyártáshoz igénybe vehető támogatások mértékének növelésével egyidejűleg a támogatáshoz kapcsolódó egyéb szabályok, így például az elismert gyártási költségek körére, illetve azok korlátjára vonatkozó rendelkezések a filmelőállítók vonatkozásában változatlanok maradnak. Tehát a közvetett támogatás 25%-ról 30%-ra történő emelkedése eredményeként azon költések esetében, amelyek belföldi költésként teljes egészében elszámolhatóak az effektív (a megnövekvő külföldi elszámolható költések hatását is magába foglaló) előny 31,25%-ról 37,25%-ra növekszik. Mivel a külföldi színészek és stábtagok javadalmazási költségeinek 50%-a számolható el belföldi költésként, az erre vonatkozó effektív támogatás 15,625%-ról 18,75%-ra emelkedik.

Annak érdekében, hogy a támogatás emelése ne érintse hátrányosan a még el nem bírált filmalkotások támogatási jogosultságát, illetve, hogy a megemelt támogatás minél szélesebb körben legyen mihamarabb alkalmazható, a megemelt támogatást minden olyan filmalkotás esetében igényelni lehet, amelynek támogatási jogosultsági kérelmét az Európai Bizottság határozatát megelőző 30 nappal, tehát 2018. június 11-én vagy azt követően nyújtották be.

A közvetett támogatás 30 %-ra emelése, illetve a javuló támogatási környezet következtében várható többletigény miatt szükségessé válik a támogatási keretösszegek arányos növelése is. Emiatt a közvetlen támogatás keretösszege várhatóan 14 mrd Ft/évre, a közvetett támogatás keretösszege pedig 50 mrd Ft/évre emelkedik.

A módosítás eredményeként várhatóan a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) által működtetett letéti számla (amely a gazdálkodók társasági adótörvény szerinti támogatásainak összegyűjtését, és a filmgyártó vállalkozásokhoz történő eljuttatását szolgálja) keretösszege is arányosan emelkedni fog 2019-től.  Mivel a letéti számlán lévő összeg (jelenleg 5.573.848.474 Ft) egyelőre megfelelően képes kielégíteni a támogatási igényeket, a 2018-as keretösszeg (33 mrd Ft) növelése nem valószínű.