Fazekas RoboTeam győzelme Washingtonban – OrienTax támogatással!

A héten több sajtóorgánumban pl. itt és itt is megjelent a szenzációs hír, hogy a Fazekas Gimnázium RoboTeam csapata nyerte idén a First Global Challenge versenyt, amely egy évente megrendezett robotépítési verseny fiatal diákoknak (eddig minden évben az USA-ban rendezték meg, jövőre Mexikóváros ad otthont neki). Idén Washington adott helyt az eseménynek, ahol immár 162 ország diákcsapatai képviseltették magukat, tehát nem akármilyen bravúrt hajtottak végre a magyar fiatalok. A rendezvényen meghívottként többek között részt vett és beszédet mondott a Világbank elnöke, valamint a győztes csapatot másnap a Fehér Házban az Amerikai Egyesült Államok elnökének lánya, Ivanka Trump is fogadta, ami jól mutatja a verseny elismertségét az USA-ban.

Természetesen számtalan siker történik a világban, amiről nem szokásunk külön beszámolni, felmerül a kérdés, hogy akkor erről miért is. Az ok egyszerű, személyesen is érintettek vagyunk. Hogy a sors rendelte így vagy sem, most már mindegy, egy sokszorosan közvetett megkeresés alapján vettük fel a kapcsolatot a csapat vezető tanárával, Karsai Zsuzsával és egy szerény összeggel mi is megtámogattuk a csapatot még áprilisban, hogy egyáltalán összejöjjön a repülőjegyre való pénz, hiszen még az is kérdéses volt, hogy a csapat ki tud-e utazni az eseményre. Boldogok vagyunk hát, hogy részben mi is hozzájárulhattunk ehhez a példátlan sikerhez és a csapat bizonyíthatta, hogy minden támogatást megérdemeltek.

 Gratulálunk RoboTeam!

https://www.youtube.com/watch?v=hns3HmQAUPE&feature=em-subs_digest