Az Európai Unió Bírósága október közepén hirdetett ítéletet a Lombard Lízing-ügyben, amelyben a magyar adóhatósággal ellentétes álláspontot alakított ki.

A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett a az Európai Bíróságnál a Lombard Ingatlan Lízing Zrt. és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal között folyamatban lévő per során. A bíróság végül október 12-én hozta meg a döntését.

A tényállás

A Lombard a törlesztőrészletek részleges nemfizetése miatt mondott fel bizonyos zártvégű pénzügyi lízingszerződéseket, majd a felmondást követően a lízingtárgyakat is visszavette. Ezután helyesbítő számlát bocsátott ki, és a soron következő áfa bevallásaiban vette figyelembe a korrigált számlákat, így csökkentve fizetendő adóját.

Az adóhatóság ellenőrzése során adókülönbözetet állapított meg a Lombardnál arra hivatkozva, hogy az elbíráláskor hatályos magyar szabályok szerint az adóalap csökkentése csak önellenőrzés útján lett volna lehetséges.

Az eljárás során a Lombard hivatkozott a közös hozzáadottértékadó-rendszerről szóló 2006/112/EK irányelvre (HÉA irányelv), amely alapján az elállás, a teljesítés meghiúsulása, teljes vagy részleges nemfizetés esetén az adóalapot a tagállamok által meghatározott feltételek szerint megfelelő mértékben csökkenteni kell.

A NAV álláspontja szerint a HÉA irányelv a tagállamok számára eltérést enged a Lombard által hivatkozott szabálytól, amikor kimondja, hogy a tagállamok ettől az általános szabálytól „teljes vagy részleges nemfizetés esetén eltérhetnek”. Mivel a Lombard a törlesztőrészletek „nemfizetése” miatt mondta fel a szóban forgó lízingszerződéseket, az adóhatóság szerint Magyarország jogosan tagadta meg az adóalap csökkentését.

Előzetes döntéshozatalra terjesztett kérdések

Az Európai Bíróságnak vizsgálnia kellett, hogy a HÉA irányelv által rögzített „elállás” fogalmába beletartoznak-e azok az esetek, amikor a zárt végű pénzügyi lízingszerződést a lízingbeadó felmondja, ezért a lízingdíj megfizetését már nem követelheti a lízingbevevőtől.

Állást kellett foglalnia továbbá abban a kérdésben, hogy jogosult-e a lízingbeadó utólagos adóalap-csökkentésre, ha a nemzeti jogalkotó nem teszi ezt lehetővé a teljes vagy részleges nemfizetés esetén?

A bíróság álláspontja

Arra tekintettel, hogy a szerződést a Lombard felmondta és a lízingtárgyakat is visszavette, a továbbiakban nem követelhet teljesítést a lízingbe vevőtől. Mivel a fizetendő ellenérték „véglegesen csökken”, az nem minősíthető „nemfizetésnek” a HÉA irányelv szempontjából, hanem végleges jellege miatt megszűnésnek, felmondásnak kell tekinteni.

Azt az Európai Bíróság is elismerte, hogy a tagállamok megállapíthatnak olyan kötelezettségeket, amelyeket szükségesnek ítélnek az áfa pontos behajtása és az adócsalás megakadályozása érdekében, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy ezen intézkedések csak a lehető legkisebb mértékben sérthetik a HÉA irányelv céljait, és ezért nem lehet úgy alkalmazni őket, hogy veszélyeztessék a HÉA semlegességét.

Az ítélet szerint ezért az adóhatóság által megkívánt alaki követelményeknek arra kell korlátozódniuk, amelyek alapján az adóalany bizonyíthatja, hogy az ellenérték egy részét vagy egészét véglegesen nem kapta meg. Ennek vizsgálatát pedig a nemzeti bíróságra bízta.

Általános érvénnyel rögzítette továbbá, hogy ha valamely lízingszerződést véglegesen megszűntettek a lízingbevevő által fizetendő törlesztőrészletek nemfizetése okán, a lízingbeadó a HÉA irányelvre való hivatkozással akkor is csökkentheti adóalapját, ha azt a nemzeti jogszabályok „nemfizetésnek” minősítik, és ezért a csökkentést nem teszik lehetővé.

Érdekes részlete az eljárásnak, hogy azt már a magyar bíróság állapította meg, hogy az adóalap‑csökkentés végrehajtására irányadó nemzeti szabályok ellentétesek az adósemlegesség elvével. Olyan elévülési időt írnak ugyanis elő, amely nem kezeli azt a kimenetet, ha a hosszú futamidejű lízingszerződés felmondása az elévülési határidő lejártát követően történik. Önellenőrzés például tíz évre visszamenően nyilvánvalóan nem nyújtható be.

OrienTax vélemény: az adott ügylettől, ügylettípustól elvonatkoztatva abból a szempontból lehet érdekes ez az ítélet, mert – lízingügyletektől függetlenül – számos esetben előfordul, hogy a szállító a vevő nemfizetése esetén a peres eljárás helyett inkább a számla sztornózása mellett dönt, azaz gyakorlatilag eláll a követeléstől. Tapasztalataink alapján a NAV ezt a gyakorlatot támadni szokta arra hivatkozással, hogy ez az eljárás lényegében a követelés leírásával egyenlő, így pedig az áfát a teljesítés megtörténte miatt továbbra is meg kell fizetnie a szállítónak. Természetesen nem lehet a két típusú ügylet közé egyenlőségjelet tenni, hiszen az Európai Bíróság által vizsgált ügyben a szállító a lízingtárgyat visszaveszi, míg általános esetben erre nem feltétlenül kerül sor, de ezzel az ítélettel véleményünk szerint közelebb kerültünk ahhoz, hogy az általános ügyletekkel kapcsolatos áfa-kötelezettség is hasonló megítélés alá kerüljön.