2020. július 1-jével élesedik az agresszív adóstruktúrák jelentéstételi kötelezettségét előíró ún. DAC 6 irányelv, amely elsősorban az adótanácsadók életében fog jelentős változásokat hozni. Az irányelvet Magyarországnak legkésőbb 2019. december 31-ig kell átültetnie a belső jogrendjébe, míg a szabályokat 2020. július 1-jétől kell alkalmaznia. Az alábbi cikkünkben az irányelv legfontosabb szabályait igyekszünk bemutatni.

Mi az irányelv célja, miért volt szükség a megalkotására?

A 2018. június 25-én hatályba lépett irányelv jól illeszkedik az elmúlt évek globális szintű és EU-s kezdeményezéseihez, amelyeknek a célja az agresszív adótervezési struktúrák visszaszorítása és végső soron annak biztosítása, hogy minden vállalkozás ott adózzon, ahol a jövedelmet megtermelte.

Az irányelv a fenti cél eléréshez úgy járul hozzá, hogy az Európai Unión belül letelepedett tanácsadó társaságok részére jelentéstételi kötelezettséget ír elő minden olyan tanács esetében, amely az irányelv hatálya alá tartozó, határon átnyúló (agresszív) adózási konstrukció létrehozására irányul.

Az irányelv fontos alapelvként rögzíti, hogy nem jelenti egy már jelentett konstrukció érvényességének elfogadását vagy adóügyi megítélését azon tény, hogy a bejelentést követően az adóhatóság nem reagál egy adatszolgáltatási kötelezettség alá tartozó, határokon átnyúló konstrukcióra.

Milyen konstrukcióra terjed ki az irányelv hatálya?

 Az irányelv tárgyi hatálya kizárólag a határon átnyúló konstrukciókra terjed ki, azaz a belföldi konstrukciókra nem fog vonatkozni az adatszolgáltatási kötelezettség.

Az irányelv értelmében az a konstrukció minősül határon átnyúlónak, amelyben egynél több tagállam, vagy egy tagállam és egy harmadik ország érintett, és a következő feltételek közül legalább egy teljesül:

  • a konstrukció nem minden résztvevője ugyanabban az adójogrendszerben (államban, illetve területen) rendelkezik adóügyi illetőséggel;
  • a konstrukció egy vagy több résztvevője egyidejűleg egynél több adójogrendszerben (államban, illetve területen) rendelkezik adóügyi illetőséggel;
  • a konstrukció egy vagy több résztvevője másik adójogrendszerben (államban, illetve területen) folytat üzleti tevékenységet az ott található állandó telephelyén keresztül, és a konstrukció ezen állandó telephely üzleti tevékenységének egészét vagy részét képezi;
  • a konstrukció egy vagy több résztvevője másik adójogrendszerben (államban, illetve területen) folytat tevékenységet anélkül, hogy ott adóügyi illetőséggel rendelkezne vagy állandó telephelyet hozna létre;
  • az ilyen konstrukció hatással lehet az automatikus információcserére, illetve a tényleges tulajdonosok azonosítására.

Kinek kell az adatszolgáltatási kötelezettséget teljesítenie?

Az irányelv főszabályként az adótervezésben közreműködőre telepíti az adatszolgáltatási kötelezettséget. Ennek következményeként adatszolgáltatási kötelezettség elsősorban az adótanácsadókat fogja terhelni, de az irányelv értelmében adatközlésre kötelezett lehet majd akár az adott konstrukcióban érintett pénzügyi intézmény, illetve maga az adózó is.

Az ügyvédekre vélhetően speciális szabályok fognak vonatkozni, mivel az irányelv értelmében a tagállamok lehetőséget kapnak arra, hogy mentesítsék a bejelentési kötelezettség alól azon adótervezésben közreműködő személyeket, akiknek a riportálási kötelezettsége az érintett tagállam nemzeti joga szerint a jogszabályban rögzített titoktartási kötelezettség megsértését eredményezné. Ezen irányelv adta lehetőséggel kapcsolatban érdekes lesz látni majd a magyar megoldást.

Adatszolgáltatási kötelezettség két esetben terhelheti majd az adózókat:

  • egyrészt, ha házon belül dolgozzák ki a bejelentési kötelezettség alá eső konstrukciókat és a kidolgozás során nem vesznek igénybe adótervezésben közreműködőt,
  • másrészt, ha olyan személyektől veszik majd igénybe a szolgáltatást, akik azért nem tudnak eleget tenni a riportálási kötelezettségüknek, mert az a belföldi jogszabályban rögzített titoktartási kötelezettség megsértését eredményezné (például ha a konstrukció kidolgozásában kizárólag az adózó és ügyvédek vesznek részt – feltéve, ha a hazai szabályozás él az ügyvédek mentesítésének lehetőségével).

Milyen adatokról kell információt szolgáltatni?

Az irányelv részletesen meghatározza, hogy pontosan milyen információkat kell szolgáltatni az adóhatóság részére. Így többek között meg kell adni

  • az adótervezésben közreműködők és az érintett adózók azonosításához szükséges információkat: a nevüket, (természetes személyek esetén) születési idejüket és helyüket, adóügyi illetőségüket és adóazonosító számukat, valamint adott esetben azok a személyek, akik/amelyek az érintett adózóval kapcsolt vállalkozások (az irányelv kapcsolt vállalkozás definíciója szigorúbb meghatározást tartalmaz a magyar szabályhoz képest, ugyanis az irányelv alkalmazásában már a 25%-os részesedés/szavazati jog megléte is kapcsoltsági viszonyt eredményez);
  • azon ismertetőjegyek részletes leírását, amelyek alapján a határokon átnyúló konstrukció adatszolgáltatási kötelezettség alá tartozik;
  • az adatszolgáltatási kötelezettség alá tartozó, határokon átnyúló konstrukció értékét.

Az irányelv által meghatározott információkat – főszabály szerint – az irányelvben meghatározott események bekövetkeztétől számított 30 napon belül kell megküldeni az illetékes adóhatóság irányába.

Abban az esetben, ha az adótervezési konstrukció sablonszerűnek (az irányelv szóhasználatában piacképes konstrukciónak) minősül, akkor az ilyen fajta konstrukcióhoz kapcsolódó információkat elég lesz majd negyedévente jelenteniük az érintett személyeknek.

Milyen ismertetőjegyek alapján dönthető el egy adott konstrukcióról, hogy adatszolgáltatási kötelezettség alá esik-e?

Az irányelv értelmében adatszolgáltatási kötelezettség alá kizárólag az a konstrukció tartozik, amely az irányelv mellékletében meghatározott ismertetőjegyek legalább egyikével rendelkezik.

A mellékletben az egyes ismertetőjegyek különböző kategóriákba vannak sorolva, így az irányelv megkülönböztet

  • fő előny vizsgálatára irányuló teszthez kapcsolódó általános és különös ismertetőjegyeket,
  • határon átnyúló ügyletekhez kapcsolódó különös ismertetőjegyeket,
  • automatikus információcserére és a tényleges tulajdonlásra vonatkozó különös ismertetőjegyeket, valamint
  • transzferárazással kapcsolatos különös ismertetőjegyeket.

Az irányelv bevezeti a „fő előny vizsgálatára irányuló tesztet”, amelynek célja, hogy megállapításra kerüljön, hogy a vizsgálat alá vont konstrukció fő előnye vagy a fő előnyök egyike az adóelőny elérésére irányul-e. E teszt alkalmazásakor kell vizsgálni egyrészt a fő előny vizsgálatára irányuló teszthez kapcsolódó általános és különös ismertetőjegyeket, továbbá a határon átnyúló ügyletekhez kapcsolódó különös ismertetőjegyek közül néhányat.

Ahhoz, hogy egy adott konstrukcióról el lehessen dönteni, hogy azt jelenteni kell-e vagy sem, egy két lépcsős tesztet kell elvégezni.

Első lépésként a fő előny vizsgálatára irányuló tesztet kell elvégezni. Amennyiben a konstrukció nem megy át a teszten, úgy azt a konstrukciót jelenteni kell az adóhatóság irányába. Amennyiben a konstrukció nem teljesíti a teszt kritériumait, úgy a továbbiakban a fő előny vizsgálatára irányuló teszten alkalmazott ismertetőjegyek nem használhatóak fel.

A vizsgálat második szakaszában már csak a „fennmaradó” ismertetőjegyek vizsgálhatóak, így

  • a határon átnyúló ügyletekhez kapcsolódó különös ismertetőjegyek közül azok, amelyeket a „fő előny vizsgálatára irányuló teszten” nem kellett alkalmazni,
  • az automatikus információcserére és a tényleges tulajdonlásra vonatkozó különös ismertetőjegyek, valamint
  • transzferárazással kapcsolatos különös ismertetőjegyek.

Amennyiben ezen ismertetőjegyek közül akár egy is teljesül, úgy a konstrukció jelentéstételi kötelezettség alá esik.

A mechanizmus működésére lássunk egy példát:

Adott egy konstrukció, amelynek vizsgálata során az adótanácsadó arra a következtetésre jutott, hogy a konstrukció átment a „fő előny vizsgálatára irányuló teszten”, azaz a konstrukció fő előnye vagy a fő előnyök egyike nem adóelőny elérése volt.

Az adótanácsadó ezt követően megvizsgálta a konstrukció további jellegzetességeit és ennek során azt állapította meg, hogy a konstrukció specialitása, hogy annak alkalmazása esetén az érintett adózó egynél több adójogrendszerben igényelhet levonásokat ugyanazon értékcsökkenési leírásra. Minthogy a konstrukció ezen ismérve megfelel a határon átnyúló ügyletekhez kapcsolódó különös ismertetőjegyek egyikének (és ezen ismertetőjegyet a „fő előny vizsgálatára irányuló teszten” nem kellett alkalmazni), ezért a konstrukciót jelenteni kell majd az adóhatóság irányába.

Mikortól kell az irányelvben foglaltakat alkalmazni?

Az irányelvet Magyarországnak legkésőbb 2019. december 31-ig kell átültetnie a belső jogrendjébe, míg a szabályokat 2020. július 1-jétől kell alkalmaznia.

Az irányelv átmeneti szabályként rögzíti, hogy 2020. augusztus 31-ig be kell majd minden olyan konstrukciót jelenteni az adóhatósághoz, amely végrehajtásának első lépésére 2018. június 25. és 2020. június 30. között került sor. E szabály tehát praktikusan azt jelenti, hogy a jelentéstételi kötelezettség fennállását már 2018. június 25-e óta szükséges vizsgálni.

Milyen jogkövetkezmény fűződik a bejelentés elmulasztásához?

A jelentéstételi kötelezettség kikényszerítésére az irányelv szankcionálási lehetőséget biztosít a tagállami adóhatóság részére. A szankció mértékét úgy kell meghatározni, hogy az hatékony, arányos és visszatartó erejű legyen.