2015-ös adócsomag V. – Egyéb adók

A  „kisadókat” érintő változások közül legnagyobb visszhangot a távközlési adó tervezett módosítása váltotta ki, mely alapján 2015-től  adókötelessé válna az internethasználat. 

TÁVKÖZLÉSI ADÓ

A sajtóban is nagy visszhangot kiváltó javaslat szerint a távközlési adóról szóló 2012. évi LVI. törvény javasolt módosítása révén adókötelessé válna az internethasználat is. Az adó alapját az adatforgalom képezné, mértéke pedig minden megkezdett gigabyte után 150 forint lenne. Egy időközben benyújtott és várhatóan az Országgyűlés által is támogatott módosító javaslat alapján az adó összege magánszemélyek által kötött előfizetés esetében havonta legfeljebb 700 forint, vállalatok esetében pedig 5000 forint lehetne előfizetésenként. Az adó a távközlési szolgáltatókat terhelné.

A javaslat szerint ugyanakkor 2015. január 1-től az adóalany által havonta fizetendő távközlési adó összege csökkenthető lenne a távközlési szolgáltató által fizetett társasági adó egytizenketted részével.

KOLLEKTÍV BEFEKTETÉSI FORMÁK KÜLÖNADÓJA

Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járulékról szóló 2006. évi LIX. törvény javasolt módosítása hatályon kívül helyezné a befektetési alapkezelőket terhelő különadóra vonatkozó rendelkezéseket, így a befektetési alapkezelők mentesülnének a különadó-kötelezettségük alól. A javaslat ugyanakkor új adónemet, a kollektív befektetési formák különadóját vezetné be.

A kollektív befektetési formák különadójának alanyai azon kollektív befektetési formák (jellemzően befektetési alapok) lennének, amelyek magyarországi forgalmazót bíznak meg befektetési jegyeik (értékpapírjaik) forgalmazásával. Az adó a forgalmazói díj 25%-a lenne. Az adót a javaslat szerint a hazai forgalmazók lesznek kötelesek havonta beszedni és az adóhatóság részére megfizetni.

ROBIN HOOD ADÓ

A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló 2008. évi LXVII. törvény javasolt módosítása alapján a társasági adóra előírt határidőkkel összhangban az adóelőleget a 2014. évben a korábbi 90%-os szint helyett a fizetendő adó teljes összegére kellene majd kiegészíteni a legalább 50 millió forintos árbevétellel rendelkező adóalanyoknak.

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI TERMÉKADÓ 

A népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvényt érintő módosítási javaslat alapján – a jövedéki adó fenntartása mellett – népegészségügyi termékadó is terhelné egyes alkoholtermékek forgalmazását. Ez alól a javaslat szerint kivételt képezne a gyümölcspárlat, a jövedéki adó 68. § (1) bekezdésében felsorolt, jövedékiadó-mentesen felhasználható italok (ecetek, gyógyszergyártásban felhasznált alkohol, stb.), valamint a legalább 7 féle gyógynövény felhasználásával előállított italok. Az adó mértéke a javaslat alapján várhatóan az alábbiak szerint kerül majd megállapításra:

Alkoholtartalom

(térfogatszázalék)

Adó

(forint / liter)

1,2% – 5% 20
5% – 15% 100
15% – 25% 300
25% – 35% 500
35% – 45% 700
45% – tól 900

ENERGIAADÓ

Az energiaadóról szóló 2003. évi LXXXVIII. törvény javasolt értelmében várhatóan emelkedni fog az adó mértéke: az energiaadó javasolt mértéke villamos energia esetében megawattóránként 310,5 forintra, földgáz esetében gigajoule-onként 93,5 forintra, valamint a szén esetében ezer kilogrammonként 2516 forintra.

A javaslat szerint továbbá bővülni fog az adólevonásra és visszaigénylésre jogosult adóalanyok köre. A javaslat alapján várhatóan lehetővé válik az adóvisszaigénylés az ún. ásványi folyamatokhoz kapcsolódóan, azaz kémiai redukcióban, ásványtani, elektrolitikus és kohászati folyamatban felhasznált energia vonatkozásban.

KÖRNYEZETVÉDELMI TERMÉKDÍJ

Termékdíj-köteles termékek körének bővülése

A törvényjavaslat alapján termékdíj-kötelessé válna az egyéb műanyag termék, az egyéb vegyipari termék, valamint az irodai papír is, továbbá bővítésre kerülne a termékdíj-köteles csomagolószerek és az elektromos, elektronikai berendezések köre is.

Egyéb műanyag terméknek a műanyag művirág, levél- és gyümölcsutánzat, ezek részei, valamint az ezekből készült áru minősülne. Ezen termékek kapcsán a díjtétel 1.900 Ft/kg lenne.

Az egyéb vegyipari termék kategóriába a szappanok, szerves felületaktív anyagok, mosószerek, valamint a szépség- vagy testápoló készítmények kerülnének. Az előbbi termékek díjtétele 11 Ft/kg, míg az utóbbi termékek díjtétele 57 Ft/kg lenne.

A javaslat alapján irodai papír alatt az olyan információ hordozására alkalmas író, nyomtató vagy fénymásoló papírt kellene érteni, amely további megmunkálás nélkül lenne alkalmas írásra, nyomtatásra vagy fénymásolásra. Az irodai papír díjtétele 19 Ft/kg lenne.

Termékdíj mértéke

A törvénytervezet a környezetvédelmi termékdíj díjszerkezetét, valamint ezzel kapcsolatban a díjköteles termékek díjtételét is módosítaná. A díjtételek a módosítás következtében jellemzően emelkednének.

Forgalomba hozatal alóli kivétel

Nem minősülne forgalomba hozatalnak (ezáltal nem eredményezne termékdíj-kötelezettséget sem) az olyan apport, jogutódlásos megszűnés és üzletág-átadás, amely nem jár általános forgalmi adó fizetési kötelezettséggel.

Termékdíj-kötelezettség szerződéssel történő átvállalása

Kiegészítésre kerülne a termékdíj-kötelezettség szerződéssel történő átvállalásának a lehetősége a bércsomagolás esetével, valamint az engedélyezett bérleti rendszer keretében történő csomagolás létrehozása esetével.

Kereskedelmi csomagolás

A törvénytervezet értelmében a kereskedelmi csomagolás kategória alatt kizárólag a fémből készült italcsomagolások maradnának, az egyéb anyagokból (műanyag, papír-műanyag társítás, üveg) készült italcsomagolásokra az alap díjtétel kerülne alkalmazásra.

ÉLELMISZERLÁNC-FELÜGYELETI DÍJ

Kölcsönös adatcsere

A törvényjavaslat egyrészt lehetővé tenné a NÉBIH számára a NAV által működtetett EKAER-ben, (Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer) a felügyelet hatáskörébe tartozó termékek fuvarozásával összefüggésben rögzített adatokkal kapcsolatos információkérést; másrészt a NAV-nak is lehetősége lenne a NÉBIH által működtetett FELIR-ben (élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer) rögzített adatok lekérdezésére, illetve a rendszerhez történő közvetlen hozzáférésre.

Felügyeleti díj mértéke

A törvénytervezet alapján a felügyeleti díj mértéke a kereskedelmi törvény szerinti napi fogyasztási cikket értékesítő üzletek esetében jelentősen átalakulna. Ezeknek az üzleteknek a felügyeleti díjat az alábbi táblázatban foglaltak szerint, sávosan progresszív módon kellene megfizetniük a fogyasztási cikkek értékesítéséből származó, jövedéki adó és népegészségügyi termékadó nélkül számított előző évi nettó árbevételük után. A javaslat nyilvánvaló célja, hogy az élelmiszer kiskereskedelmi piacon domináns szereplőket az átlagosnál jelentősen magasabb mértékkel adóztassa, ezért nem zárható ki, hogy a vélhető diszkriminációra tekintettel ez az adónem is az Európai Bizottság vizsgálata alá és utóbb az Európai Bíróság elé kerül.

Módosított nettó árbevétel (MNÁ) Felügyeleti díj mértéke
MNÁ < 500 millió 0%
500 millió < MNÁ < 50 milliárd 0,1%
50 milliárd < MNÁ < 100 milliárd 1 %
100 milliárd < MNÁ < 150 milliárd 2 %
150 milliárd < MNÁ < 200 milliárd 3 %
200 milliárd < MNÁ < 250 milliárd 4 %
250 milliárd < MNÁ < 300 milliárd 5 %
300 milliárd < MNÁ 6 %

FIGYELMEZTETÉS: Jelen hírlevelünkben csak a legfontosabb várható változásokat mutattuk be, a törvényjavaslat egyéb javaslatokat is tartalmaz.