Az utóbbi években a nemzetközi adózás terén soha nem tapasztalt szabályozási hullám indult el. Az OECD és az Európai Unió nyomására módosulnak többek között Magyarország kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményei, valamint több hazai adószabály és számos eljárási rendelkezés is hatályba lépett. A világ sokkal kisebb lett, mint volt, az offshore cégek divatja végleg leáldozóban van, a transzferár szabályozások komplexebbek és szigorúbbak lettek minden korábbinál, és az adóhatóságok is elkezdtek aktívan együttműködni. Mindezekkel összhangban még idén és a jövő év során is több fontos törvénymódosítás és kiegészítés várható. Mi valósult meg az elvárt szabályozásból, mire kell figyelnünk és mire számíthatunk?

A Pénzügyminisztérium segítségével ezeket a kérdéseket tekintettük át a 2018. október 3-án megrendezett konferenciánkon. Szóba kerültek az információcserét, a kamatlevonhatósági korlátokat, valamint az ellenőrzött külföldi társaságokat érintő várható módosítások.

Előadók: Csabai Róbert, Pénzügyminisztérium, Adópolitikai és Nemzetközi Adózási Főosztály, Nemzetközi Adózási Osztály főosztályvezető helyettese, valalamint Radnai Károly és Boár György, az OrienTax adószakértői

Fotók: Mudra László