Az Európai Bíróság ítéletet hozott a bolti kisker különadó ügyében

Az elmúlt napokban hozta meg az Európai Bíróság az ítéletét (C-385/12. sz. ügy) a bolti kiskereskedelemre vonatkozó különadóval kapcsolatban, amely ítéletben kimondta, hogy a bolti kiskereskedelemi különadó ellentétes lehet a letelepedés szabadságával, illetve sértheti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, amennyiben azt a magyar bíróság megállapítja az európai bírósági ítélet alapján felállított szempontrendszer alapján. 

A keresetet a Hervis Sport- és Divatkereskedelmi Kft. (a továbbiakban: „Hervis”) indította azon érv alapján, hogy a kivetett különadó sérti a letelepedés szabadságával kapcsolatos alapjogot és az egyenlő elbánás uniós elvét. A Hervis azon az alapon volt a legmagasabb (2,5%-os) adókulccsal történő adófizetésre kötelezett, hogy az osztrák anyacégen (Spar AG) keresztül kapcsolt viszonyban volt a Spar Magyarország Kft-vel, amelynek következtében a Spar Magyarország Kft. árbevételét hozzá kellett számítani a Hervis árbevételéhez, és az így kapott összárbevételre jutó adót kellett bevétel-arányosan szétosztani a csoporttagok között.  A Hervis álláspontja szerint a versenytársaiként fellépő magyar üzletláncok alacsonyabb adómérték terheli, ugyanis azok nagyrészt franchise-rendszerben működnek, és az adóalapjukat a saját, ténylegesen elért árbevételük alapján kell megállapítaniuk. A  Hervis ebből arra következetett, hogy a bolti kiskereskedelmi különadó rendszere súlyosabban adóztatja azokat a társaságokat, amelyek külföldi (európai uniós) illetőségű társaságokhoz kapcsolt vállalkozások, és ezért a letelepedés szabadságával és az egyenlő bánásmóddal ellentétes.

Az Európai Bíróság kiemelte, hogy a különadó rendszere nem teremt közvetlen hátrányos megkülönböztetést, azonban közvetett módon hátrányos helyzetbe hozza a valamely csoporton belül más társaságokhoz kapcsolt jogi személyeket. Ennek oka egyfelől az, hogy az adó mértéke erősen progresszív (főleg a felső adósávban), másfelől az adó mértéke a vállalatcsoportba tartozó adóalanyok esetében azon adóalapra alkalmazandó, amely a csoporthoz kapcsolt valamennyi adóalany összevont árbevételéből áll, míg az olyan jogi személyek esetében, mint a független franchise‑jogosultak, az adóalany elkülönülten vett árbevételére korlátozódik. Ez azt jelenti, hogy a vállalatcsoportba tartozó adóalanyokat fiktív árbevétel alapján adóztatják.

A fentiek kapcsán – a főtanácsnok véleményével szemben – az Európai Bíróság úgy határozott, hogy a bolti kiskereskedelmi különadó sérti az uniós jog alapját képező letelepedés szabadságát és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, amennyiben a tagállami bíróság megállapítja, hogy a különadó legfelső adósávjába eső adóalanyok többnyire más tagállamban székhellyel rendelkező társaságok kapcsolt vállalkozásai. Az Európai Bíróság kiemelte továbbá, hogy ezen jogelveket csak közérdeken alapuló kényszerítő indokból lehet korlátozni, azonban a költségvetési egyensúly adóbevétellel történő helyreállítása nem ilyen indok.

OrienTax vélemény:

Az ítélet annak fényében nem meglepő, hogy a Bíróság már korábban is erőteljesen fellépett az olyan tagállami szabályozások ellen, amelyek diszkriminálnak egy másik tagállamban székhellyel rendelkező társaságot, vagy annak leányvállalatát. Jelen helyzetben az ítélet annyiban azonban még is érdekes, hogy az Európai Bíróság nem mondta ki, hogy közvetlenül diszkriminatív a magyar szabályozás, de a hatását tekintve az lehet, és a közvetett diszkrimináció fennállását a magyar bíróságnak kell megállapítania az Európai Bíróság által megadott szempontrendszer alapján. Mindazonáltal, mivel a legfelső adósávba olyan adóalanyok tartozhattak, melyek összevont árbevétele a 100 milliárd forintot meghaladta, elég nehéz elképzelni, hogy többségük ne olyan társaság legyen, amely uniós társaság kapcsolt vállalkozása. Ezt azonban a magyar bíróságnak kell kimondania, és az ítélet a Hervis ügyében lesz csak alkalmazandó. Azonban, ha a Hervis javára dönt a magyar bíróság, akkor megnyílhat az út a megfizetett többletadó visszaigénylésére a többi érintett társaság előtt is.