Az Országgyűlés 2016. március 17-én elfogadta a behajtási költségátalányról szóló T/9538. számú törvényjavaslatot, amely újraszabályozza a behajtási költségátalánnyal kapcsolatos előírásokat. Az elfogadott törvény célja, hogy a felesleges adminisztrációs (elsősorban számviteli) terhektől mentesítse a vállalkozásokat.

Korábbi szabályozás

A behajtási költségátalány bevezetésének alapvető célja az volt, hogy a jogszabály erejénél fogva egyértelmű pénzügyi következményeket fogalmazzon meg a nem fizető adósok kárára, vagyis a késedelmes fizetésből, illetve a behajtásából felmerülő költségeit (kárt) a jogosultnak ne kelljen jogi úton, hosszadalmasan külön bizonyítani. A jogalkotó ettől azt várta, hogy egyrészt nő az általános fizetési fegyelem, másrészt jelentősen csökken a gazdaságot egyébként bénító körbetartozások aránya.

A korábbi szabályozás alapján a behajtási költségátalány megfizetésének a kötelezettsége tehát a késedelem bekövetkeztével automatikusan beállt, amely azonban – és ezzel vélhetően a jogalkotó sem számolt – adott esetben komoly adminisztrációs terhet rótt a felekre, köztük azon jogosultakra is, akik például üzletpolitikai okokból nem akarták a behajtási költségátalányt az adósoktól követelni.

A kötelezettnek a behajtási költségátalányt a mérlegben kötelezettségként, míg eredménysoron az egyéb ráfordítások között kellett kimutatnia. Ezzel szemben – figyelemmel az adóhatóság kapcsolódó állásfoglalására – a jogosultnak csak a ténylegesen befolyt összeget kellett kimutatnia a könyveiben, azaz a nem rendezett/nem követelt behajtási költségátalány nem jelent meg a könyveiben.

Amennyiben a jogosult nem kívánta a kötelezettől behajtani a törvényi alapon járó behajtási költségátalányt, akkor a jogosultnak írásban le kellett mondania a követeléséről (annak ellenére, hogy azt a könyveiben követelésként ki sem kellett mutatnia). Ebben az esetben tehát a kötelezett csak a lemondás után tudta kivezetni a könyveiből a fennálló kötelezettséget, amelyet a rendkívüli bevételekkel szemben kellett megszüntetnie.

A korábbi szabályozás alapján jól látható, hogy a behajtási költségátalány adminisztrálása/nyomon követése rendkívüli időráfordítással és adminisztrációs teherrel járt mind a jogosult, mind a kötelezett oldalán. Ezt orvosolandó az új törvény az alábbi módosításokat vezette be.

Elfogadott törvény rendelkezései és azok várható számviteli következményei

Az Országgyűlés által elfogadott törvényjavaslat eredményeként a behajtási költségátalány szabályai a Polgári Törvénykönyvből (Ptk.) kikerültek és azok egy különálló törvényben kerültek újraszabályozásra.

Az új törvény talán legfontosabb rendelkezése értelmében a korábban a Ptk-ban szereplő „köteles fizetni” szófordulat helyett az új törvény az „igényt tarthat” kifejezését használja, azaz a kötelezett önkéntes teljesítésének hiányában a behajtási költségátalányt a jogosultnak kell majd követelnie.  Fontos, hogy a követeléssel kapcsolatos jogosulti igény „bejelentésére” a késedelembe eséstől számított egy éves jogvesztő határidőn belül lesz lehetőség.

Bár a kapcsolódó előírások e tekintetben nem adnak iránymutatást, véleményünk szerint ez a módosítás számviteli szempontból azt eredményezi, hogy a kötelezettnek a behajtási költségátalányt kötelezettségként mindaddig nem kell kimutatnia a könyveiben, amíg azt a jogosult tőle nem követelte. Ebből következően a kötelezettnek önmagában a késedelem ténye – ellentétben a korábbi szabályokkal – nem keletkezet fizetési kötelezettséget, így a behajtási költségátalányt egyéb ráfordításként sem kell kimutatnia.  Ezzel együtt a jogosultnak sem kell lemondania a követeléséről (hiszen ha nem tart rá igényt, akkor az fent sem áll), tehát azt a kötelezettnek sem szükséges majd a rendkívüli bevételekkel szemben kivezetnie a könyveiből.

A fenti következtetést erősíti közvetetten a számviteli törvény kapcsolódó módosítása is, amelynek értelmében a kötelezettnek a könyveiben az elfogadott törvény hatályba lépésekor behajtási költségátalányként kimutatott kötelezettséget az egyéb bevételekkel szemben ki kell majd vezetnie, feltéve, hogy az elfogadott törvény hatálybalépésének időpontjáig a jogosult tőle azt nem követelte.

A korábbi szabályozáshoz képest változás lesz továbbá az is, hogy az elfogadott törvény szerint a behajtási költségátalányt kizárólag csak a vállalkozások közötti kereskedelmi ügyletek (azaz nem minden fizetéssel járó ügylet) esetén kell majd alkalmazni. Változatlan szabály azonban, hogy a behajtási költségátalány szerződésben történő kizárása továbbra is semmis, és a behajtási költségátalány érvényesítéséhez továbbra sem lesz szükség a jogosult előzetes felszólítására.