A feltételes adómegállapítások rendszere az Európai Bizottság célkeresztjében

Az Európai Parlament 2015. február 12-ig határozatával különbizottság felállításáról döntött, melynek célja, hogy elemezze és vizsgálja a tagállamokban a feltételes adómegállapításokat, illetve a jellegükben vagy hatásukban hasonló egyéb intézkedéseket. Ennek előzménye, hogy 2014. végén az Európai Unió átfogó vizsgálatot indított abból a célból, hogy kiderítse megfelelően alkalmazzák-e az Unió országai a feltételes adómegállapítások rendszerét, és azok alkalmasak-e arra, hogy speciális adóelőnyöket biztosítsanak és ezáltal torzítsák a versenyt. A vizsgálat keretein belül az Európai Bizottság valamennyi tagállamtól – így Magyarországtól is – bekérte a 2010 és 2013 között kiadott határozatok szövegét és a határozatban részesülő társaságok listáját.

A fentiek mellett, az adózás átláthatóvá tételét célzó intézkedésekből állóuniós csomag részekét az Európai Bizottság a tagállamok közti automatikus információcserét javasol a határokon átnyúló feltételes adómegállapítások terén. Amint arra a Bizottság közleménye rámutat, a feltételes adómegállapításokkal kapcsolatos automatikus információcserének köszönhetően a tagállamok képesek lesznek felderíteni a vállalkozások egyes visszaélésszerű adózási gyakorlatait, és megtenni a szükséges válaszlépéseket. Emellett az egészségesebb adóverseny is ösztönzést kaphat, mivel az adóhatóságok előreláthatólag kisebb valószínűséggel fognak megkülönböztető adóügyi bánásmódot felajánlani a vállalkozásoknak, ha ezt a gyakorlatot a többi tagállam is ellenőrizheti.

Az adózási átláthatósági csomag részeként továbbá a Bizottság az alábbi lépéseket tervezi:

  • megvizsgálja a vállalkozásokra vonatkozó új átláthatósági követelmények – például a multinacionális vállalatok bizonyos adózási információinak nyilvánosságra hozatala – megvalósíthatóságát;
  • felülvizsgálja a vállalkozások adózására vonatkozó magatartási kódexet, mely az Unió egyik legfőbb eszköze a tisztességes társaságiadó-verseny biztosítása terén;
  • az Eurostat a tagállamok bevonásával igyekszik felmérni, hogy miként lehet megbízható becslést kapni az adókikerülés és az adócsalás mértékéről;
  • indítványozza a megtakarítások adóztatásáról szóló irányelv hatályon kívül helyezését, hiszen a szöveget ambiciózusabb uniós jogszabály váltotta fel, amely a legszélesebb körben előírja a számlainformációk – köztük a megtakarításokból származó jövedelemmel kapcsolatos információk – automatikus cseréjét (IP/13/530). A megtakarítások adóztatásáról szóló irányelv hatályon kívül helyezése egyszerűsítené a pénzügyi információk automatikus cseréjének keretét, megszüntetné a jogbizonytalanságot, valamint megkímélné az adóhatóságokat és a vállalkozásokat az adminisztratív többletterhektől.

Ami az Európai Bizottság intézkedéseinek magyarországi hatását illeti, abból egyelőre annyit lehet érzékelni, hogy a feltételes adómegállapítási határozatok kiadása jelentősen lelassult, illetve már a tavaly év végi törvénycsomagban megjelent a szigorításra irányuló törekvés a feltételes adómegállapítások kötőerejének korlátozásának bevezetésével.